FIGYELMEZTETÉS

Ennek a blognak nem célja Jehova Tanúi vagy bármilyen más felekezet ellen a gyűlölet szítása, sem bizonyos emberek sértegetése vagy bármilyen negatív indulatok gerjesztése. Ez a blog senkit sem akar megsérteni, sem kirekeszteni, nem akar semmilyen módon viszályt vagy gyűlöletet kelteni.

Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a Jehova Tanúihoz tartozó személyeket, a blog RÓLUNK szól és a személyes naplómként készítgetem.

Magam is Jehova Tanújaként nőttem fel, a családom jelentős része is Jehova Tanúja. Tehát ez nem egy Jehova Tanúi ellen készített blog.

Az itt közölt írások a belső ügyeinkről szólnak. Akkor is, ha a szervezet egyes nemzetközi vezetői megpróbálják ezeket a témákat olyan ügyekként tálalni, amelyek a kívülállók problémái.

Egy kívülálló ezekből viszont egy szót sem ért, a számukra írom: ezek a mi közös dolgaink. A 2010 nyarán a blogra irányult nagy érdeklődés bizonyítja, hogy egy kívülálló nem tudja értelmezni ezeket az írásokat.

Ezzel együtt azonban szeretném figyelmeztetni az ide látogatókat, hogy a blogban írtak olvasása sértheti egyes látogatók érzékenységét. Ezért elővigyázatosságot javaslok mindenkinek, aki először látogat el hozzám!

A gyűlölködő kommentek az észlelésük pillanatában mérlegelés nélkül törlésre kerülnek. Az ilyen kommentek szerzői a blogról is ki lesznek tiltva, ahogyan eddig is ki lettek tiltva.

Felhasználási feltételek

1. Ez a blog elutasítja a gyűlölködést és ezzel együtt bárki megbélyegzését a világnézete vagy származása alapján.
2. Ez a blog tiszteletben tartja mások világnézetét és nem kíván olyanokkal közösséget vállalni, akik erre nem képesek.
3. Ez a blog elutasít minden olyan tevékenységet, mely alkalmas valamely vallás tagjai ellen uszítani vagy negatív hangulatot kelteni. Ilyen céllal a blog nem látogatható és a közreadott írások sem használhatók ilyen célra.
4. Ez a blog tiszteli a szerzői jogokat és ha máshonnan át is vesz anyagokat, azt a jogszerű keretek között teszi meg, nagyon alapos indokkal. Amennyiben ezt bármelyik látogató máshogy tapasztalja, azt jelezze a blog szerkesztőjének. A blog szerkesztője minden ilyen panaszra nyílt állásfoglalással reagál.
5. Az ezen a blogon közreadott anyagok szabadon felhasználhatók, külön engedély és a forrás megjelölése nélkül is. Kivételt képez a 3. pontban leírtakkal kapcsolatba hozható online vagy offline felület.
6. A blogon közreadott információk ellenőrzésre szorulnak. Bár a szerkesztő mindent megtesz azok hitelességének az ellenőrzése érdekében, felelősséget nem vállal értük. Ahogy az többször is leírásra került, ez egy szubjektív blog.
7./A A blog bejegyzéseinek az olvasása bizonyos vallások tagjainak a számára sértő lehet.
7./B A látogatás és olvasás csak saját felelősségre történhet, a blog szerkesztője nem osztozik ebben a felelősségben.
8. A blogon a kommentek nem kerülnek előmoderálásra, de ezt a blog szerkesztője bármikor megváltoztathatja. Ezzel kapcsolatos szabályok:
8./A Minden gyűlölködő komment moderálásra kerül. Gyűlölködésnek tartok minden olyan megnyilvánulást, amelyik más ember, csoport vagy szervezet negatív megítélésére ösztönöz.
8./B A nem megfelelő vitakultúrával megírt kommentek törlésre kerülnek. A blog szerzője magának tartja fent egy komment ilyen jellegű minősítését.
8./C Ha valaki kérni szeretné egy komment bármilyen okból való törlését, azt jelezze a blog szerkesztőjének a blog.hu üzenetküldő rendszerén keresztül vagy emailben.
9./A A blog látogatása, olvasása és kommentelése saját felelősségre történik, a blog szerzője ebből a felelősségből nem vállal át semennyit.
9./B A kommentek írói maguk vállalják a kommentjeikért a felelősséget. A kommentek írói tudomásul veszik, hogy a kommentjeikért a blog szerzőjére ruházható anyagi felelősség maximális összege 0 forint.
10. Azok, akik a blogon megírt hozzászólásokat egyházfegyelmi ügyekben (értsd: bírói bizottság) a vád mellett használják fel, súlyosan megsértik az első három pontot. Ezzel a tettükkel felhatalmazzák a blog szerkesztőjét és barátait arra, hogy súlyos szankciókat alkalmazzanak. Ezzel kapcsolatban semmilyen panasznak nincs helye. A legenyhébb szankció a kitiltás.
11. A 10. pont vonatkozik minden más olyan esetre is, amikor valaki a világi hatalom hivatalaihoz fordul és valakit a világnézete vagy vallási kérdésekkel kapcsolatos véleménye miatt panaszol be.
12. Ezen szerződés a blog megnyitása után azonnal életbe lép.

JT BLOG

Jehova Tanúiról a saját véleményem szerint. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez valamilyen „hivatalos" oldal, előre szólok: itt a saját internetes naplóm olvashatja. A megfogalmazott mondatok mind a saját véleményemet tükrözik. Nem tárgyilagos, nem forrásértékű, nem ez a célja. Erősen szubjektív és nem keresztény (sajnálom, de nem tudok úgy gyűlölködni, ahogyan egy hívő, megtért kereszténytől elvárt. Számolj ezzel, mielőtt a tömegkommunikációs kvalitásomat vagy a hitem kezded kritizálni. Egyébként a blog minden írása és a blog szerzője is szabadon kritizálható, vitatható. Ha valaki megkritizálna engem, kérlek ne fenyegetőzz jogi eszközökkel, meg hasonlókkal, majd megvédem magam a saját eszközeimmel. Nem hiszek a hatalmi eszközökben és ezért akkor sem akarok azokra támaszkodni, amikor nehezebb az élet. Fontos: a blogon megjelenő bármilyen információt átvehetsz, másolhatsz, közölheted a saját blogodban, honlapodon, könyvedben, stb., nem ragaszkodom ahhoz sem, hogy forrásként megjelölj. Különösen ügyelek arra, hogy a blogon ne történjen meg máshol publikált anyagoknak a jogszerűtlen felhasználása. Ha mégis ilyet észlelnél, kérlek, hogy először engem keress meg. A felhasználási feltételek átolvasása a blog használata előtt kötelező, utólag ugyanis nem lehet reklamálni.

Friss topikok

Címkék

1878 (7) 1881 (3) 1914 (45) 1956 (3) 1975 (20) 2014 (15) afrika (5) amish (3) audrey (7) barbara anderson (17) barber (1) barr (8) barry (11) berta (5) beth sarim (10) betiltás (11) bikbak (5) bírói (26) blogügyek (54) bohnet (4) bonnie (10) bossert (1) bowen (3) chapman (1) chitty (4) cocho rocha (3) conley (3) covington (4) család (19) családfa (12) ébredjetek (7) eisenhower (2) elkülönülés (12) énekeskönyv (1) évkönyv 1975 (28) évkönyv 1996 (9) evolúció (4) felkent (19) film (1) főhivatal (86) fred franz (15) gks (1) greenlees (2) gyülekezet (59) henschel (6) híresség (34) hitvédelem (20) holocaust (4) homoszexualitás (14) indoktrináció (11) ingatlan (44) interjú (19) jackson (3) japán (4) jaracz (21) jehova (3) jelek (13) joseph russell (1) kanada (5) karácsony (2) kegyelem (2) kiadványok (28) kiberprédikálás (8) kiközösítés (24) királyság terem (11) klein (5) knorr (20) konrád (4) köszöntés (4) kriminális (33) lakáshalmozó (4) losch (12) magazin (3) malcolm (8) manipuláció (18) maria russell (17) mary (9) metodista (1) moyle (3) muhammad ali (3) múzeum (3) nemzedék (29) név (2) nigéria (1) oktatás (7) őrtorony (19) palotás (12) peloyan (1) pénz (64) pletyka (4) politika (23) prédikálás (24) R100 (14) raymond franz (11) rose ball (6) russell (97) rutherford (63) salter (3) schroeder (5) silentlambs (8) statisztika (18) susette (1) swaggart (2) swingle (3) sydlik (8) szabadkőműves (18) szexualitás (26) temető (17) tenisz (5) üldözés (18) vének (63) vér (8) vezető testület (73) zoé (3) Címkefelhő

Túlélőkészletem


Gáztámadás Angolában

2017.09.04. 00:35 | l.gabi | 6 komment

Címkék: afrika politika üldözés

Meglepő hír érkezett a napokban: egy angolai kongresszus ellen gáztámadást intéztek. Mi történt pontosan?

Oroszország: valami betiltva

2017.04.20. 20:52 | l.gabi | 4 komment

Címkék: politika

Ma volt az utolsó tárgyalási nap Oroszországban, ahol jogerősen betiltották Jehova Tanúi tevékenységét, szélsőséges szervezetnek minősítve őket. Ha jól értem az orosz megfogalmazásokat, akkor a betiltást a szentpétervári központ kapta és nem egészen világos az, hogy minként érinti ez a helyi vallási…

Oroszország és Jehova Tanúi

2017.03.26. 15:23 | l.gabi | 18 komment

Címkék: politika betiltás üldözés

Nagyon régóta gyűjtöm az információkat az oroszországi fejleményekről. Több dologra is érdekes példa lehetne az, ami ott történik, de engem elsősorban az emberek sorsa foglalkoztat és ezért nem tudok örülni annak, ami éppen most megtörténik. Az összegyűjtött anyagokból megpróbáltam egy teljesebb…

Adams Street 69: eladva

2016.12.25. 00:12 | l.gabi | 3 komment

Címkék: politika ingatlan pénz híresség tenisz főhivatal

Jehova Tanúi eladták az egykori főhivatali épületek közelében lévő teniszpályájukat tartalmazó épületüket, az Adams Street 69. sz. alatti ingatlant. Az épületet állítólag Trump leendő hadügyminiszterének, Vincent Violának a cége vásárolta meg, aki Trump befolyásos…

Jay Street 85: ez is elkelt

2016.12.24. 02:45 | l.gabi | 9 komment

Címkék: politika ingatlan pénz híresség főhivatal

A Jay Street 85 elkelt és az is kiderült ki vásárolta meg a szervezet egyik legrégebbi épületét a Columbia Heights 124-et. Mindenféle összeesküvésekről szőtt elméletek és pletykák nélkül írható le: a szálak a megválasztott új elnökig vezetnek. Írhatnám azt is, hogy a Fehér Házba, de ez legfeljebb…

El General, a JW TV sztárja

2016.12.06. 09:40 | l.gabi | 12 komment

Címkék: politika híresség

Nem egyszer érzem úgy, mintha provokálna valaki a szervezet részéről. Persze tudom, hogy ez nincs így, de amikor megláttam a JW TV új adásában a híres Tanúkról szóló írásaim következő szereplőjét, jó pár órás pihenőre volt szükségem. Most, hogy visszanyertem (valamennyire) a nyugalmam, pár sorban…

"A Robi" 1998-tól napjainkig

2016.11.23. 23:02 | l.gabi | 9 komment

Címkék: politika vének bírói

A bejegyzés előző részében egy ügyes embert mutattam be, aki jó üzleteket hozott össze a politikusokkal és mellesleg Jehova Tanúja is lett. Amikor letette a voksát az MDF, Tolna megye és Jehova Tanúi mellett, nem gondolta azt, hogy ez egyszer egy zseniális kombináció lesz. A történelem 1998-ban…

A. Róbertről (1998-ig)

2016.11.19. 08:46 | l.gabi | 10 komment

Címkék: politika pénz vének

Ez év első felében megfogalmaztam egy békeajánlatot. Mindezt azt követően tettem, hogy a blog mögött álló team tagjaira, elég komoly össztűz zúdult a hatóságok részéről, mely egy elég határozott visszavágás után hirtelen megszakadt. A békeajánlatunk úgy hangzott, hogy amennyiben nem veszélyeztetik…

Zimbabwe és a szervezet

2016.09.04. 19:53 | l.gabi | 2 komment

Címkék: afrika politika interjú pénz főhivatal

Érdekesnek tartom azokat az országokat, ahol a diktatórikus politikai hatalom úgy érzi, hogy jó dolog Jehova Tanúival barátkozni. Az ilyen országokra tekintve, meglepő történetekkel találkoztam és ez alól Zimbabwe sem volt kivétel. Persze kissé letört vagyok, mert amikor pár nappal ezelőtt elkezdtem…

Szváziföld titkai 2.

2016.06.05. 12:18 | l.gabi | 4 komment

Címkék: afrika politika pénz híresség betiltás üldözés vének

Nagyon meglepődtem azon, hogy a Szvázifölddel kapcsolatos írásomra érkezett egy hosszabb, részletesebb reakció. Nem ok nélkül írtam le azt, hogy lehetőséget szeretnék biztosítani a "másik fél" részére (bárki is legyen az), de nem láttam reális esélyt senkinek a megszólalására sem. Örvendek, hogy ez…

Szváziföld titkai 1.

2016.05.29. 17:31 | l.gabi | 4 komment

Címkék: afrika statisztika politika 1975 vének

Korábban írtam arról, hogy Szváziföld különleges helyzetben van Jehova Tanúi szervezetén belül. Akkor alig néhány sorral elintéztem az egészet és csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy nagyon alacsony az egy gyülekezetre jutó hírnökök aránya. Akkor is azt gondoltam, hogy nem érdemes átlépni e…

Zambia

2016.05.09. 00:33 | l.gabi | 2 komment

Címkék: afrika politika híresség kiközösítés bírói

Zambia kétségtelenül a szervezet egyik sikerországa. Egyszer már írtam arról, hogy mi okozza az ott megmutatkozó sikert. Akkor azt állítottam, hogy a zambiai politikai élet az oka a kedvező fejleményeknek. Amikor ezt leírtam, már tudtam, hogy a JW TV is fog foglalkozni a kérdéssel, ahol egyszerűen…

A "30 más ország"-ról részletesen

2016.03.20. 02:49 | l.gabi | 4 komment

Címkék: politika üldözés

Arról a kb. 36 ezer hírnökről, akik az éves jelentés szerint "30 más ország"-ban élnek, nagyon keveset tudunk. Sokak segítségével sikerült információkat szerezni és képet alkotni (nyilvános forrásokból) a körülbelüli létszámukról és körülményeikről.

Egy híresség fordulatos életútja

2016.01.17. 05:44 | l.gabi | 8 komment

Címkék: politika homoszexualitás család szexualitás híresség

Létezik néhány olyan problémakör, amit sok Jehova Tanúja nem ért, hogy miért is kell a szervezeten belül megtárgyalni. Azt gondolják, hogy aligha létezik érintett személy, így amikor valaki mégis előhozza ezeket a kérdéseket, a "miért fontos ez?" kérdéssel hárítanak. Ez az egész, egy most aktuálissá…