FIGYELMEZTETÉS

Ennek a blognak nem célja Jehova Tanúi vagy bármilyen más felekezet ellen a gyűlölet szítása, sem bizonyos emberek sértegetése vagy bármilyen negatív indulatok gerjesztése. Ez a blog senkit sem akar megsérteni, sem kirekeszteni, nem akar semmilyen módon viszályt vagy gyűlöletet kelteni.

Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a Jehova Tanúihoz tartozó személyeket, a blog RÓLUNK szól és a személyes naplómként készítgetem.

Magam is Jehova Tanújaként nőttem fel, a családom jelentős része is Jehova Tanúja. Tehát ez nem egy Jehova Tanúi ellen készített blog.

Az itt közölt írások a belső ügyeinkről szólnak. Akkor is, ha a szervezet egyes nemzetközi vezetői megpróbálják ezeket a témákat olyan ügyekként tálalni, amelyek a kívülállók problémái.

Egy kívülálló ezekből viszont egy szót sem ért, a számukra írom: ezek a mi közös dolgaink. A 2010 nyarán a blogra irányult nagy érdeklődés bizonyítja, hogy egy kívülálló nem tudja értelmezni ezeket az írásokat.

Ezzel együtt azonban szeretném figyelmeztetni az ide látogatókat, hogy a blogban írtak olvasása sértheti egyes látogatók érzékenységét. Ezért elővigyázatosságot javaslok mindenkinek, aki először látogat el hozzám!

A gyűlölködő kommentek az észlelésük pillanatában mérlegelés nélkül törlésre kerülnek. Az ilyen kommentek szerzői a blogról is ki lesznek tiltva, ahogyan eddig is ki lettek tiltva.

Felhasználási feltételek

1. Ez a blog elutasítja a gyűlölködést és ezzel együtt bárki megbélyegzését a világnézete vagy származása alapján.
2. Ez a blog tiszteletben tartja mások világnézetét és nem kíván olyanokkal közösséget vállalni, akik erre nem képesek.
3. Ez a blog elutasít minden olyan tevékenységet, mely alkalmas valamely vallás tagjai ellen uszítani vagy negatív hangulatot kelteni. Ilyen céllal a blog nem látogatható és a közreadott írások sem használhatók ilyen célra.
4. Ez a blog tiszteli a szerzői jogokat és ha máshonnan át is vesz anyagokat, azt a jogszerű keretek között teszi meg, nagyon alapos indokkal. Amennyiben ezt bármelyik látogató máshogy tapasztalja, azt jelezze a blog szerkesztőjének. A blog szerkesztője minden ilyen panaszra nyílt állásfoglalással reagál.
5. Az ezen a blogon közreadott anyagok szabadon felhasználhatók, külön engedély és a forrás megjelölése nélkül is. Kivételt képez a 3. pontban leírtakkal kapcsolatba hozható online vagy offline felület.
6. A blogon közreadott információk ellenőrzésre szorulnak. Bár a szerkesztő mindent megtesz azok hitelességének az ellenőrzése érdekében, felelősséget nem vállal értük. Ahogy az többször is leírásra került, ez egy szubjektív blog.
7./A A blog bejegyzéseinek az olvasása bizonyos vallások tagjainak a számára sértő lehet.
7./B A látogatás és olvasás csak saját felelősségre történhet, a blog szerkesztője nem osztozik ebben a felelősségben.
8. A blogon a kommentek nem kerülnek előmoderálásra, de ezt a blog szerkesztője bármikor megváltoztathatja. Ezzel kapcsolatos szabályok:
8./A Minden gyűlölködő komment moderálásra kerül. Gyűlölködésnek tartok minden olyan megnyilvánulást, amelyik más ember, csoport vagy szervezet negatív megítélésére ösztönöz.
8./B A nem megfelelő vitakultúrával megírt kommentek törlésre kerülnek. A blog szerzője magának tartja fent egy komment ilyen jellegű minősítését.
8./C Ha valaki kérni szeretné egy komment bármilyen okból való törlését, azt jelezze a blog szerkesztőjének a blog.hu üzenetküldő rendszerén keresztül vagy emailben.
9./A A blog látogatása, olvasása és kommentelése saját felelősségre történik, a blog szerzője ebből a felelősségből nem vállal át semennyit.
9./B A kommentek írói maguk vállalják a kommentjeikért a felelősséget. A kommentek írói tudomásul veszik, hogy a kommentjeikért a blog szerzőjére ruházható anyagi felelősség maximális összege 0 forint.
10. Azok, akik a blogon megírt hozzászólásokat egyházfegyelmi ügyekben (értsd: bírói bizottság) a vád mellett használják fel, súlyosan megsértik az első három pontot. Ezzel a tettükkel felhatalmazzák a blog szerkesztőjét és barátait arra, hogy súlyos szankciókat alkalmazzanak. Ezzel kapcsolatban semmilyen panasznak nincs helye. A legenyhébb szankció a kitiltás.
11. A 10. pont vonatkozik minden más olyan esetre is, amikor valaki a világi hatalom hivatalaihoz fordul és valakit a világnézete vagy vallási kérdésekkel kapcsolatos véleménye miatt panaszol be.
12. Ezen szerződés a blog megnyitása után azonnal életbe lép.

JT BLOG

Jehova Tanúiról a saját véleményem szerint. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez valamilyen „hivatalos" oldal, előre szólok: itt a saját internetes naplóm olvashatja. A megfogalmazott mondatok mind a saját véleményemet tükrözik. Nem tárgyilagos, nem forrásértékű, nem ez a célja. Erősen szubjektív és nem keresztény (sajnálom, de nem tudok úgy gyűlölködni, ahogyan egy hívő, megtért kereszténytől elvárt. Számolj ezzel, mielőtt a tömegkommunikációs kvalitásomat vagy a hitem kezded kritizálni. Egyébként a blog minden írása és a blog szerzője is szabadon kritizálható, vitatható. Ha valaki megkritizálna engem, kérlek ne fenyegetőzz jogi eszközökkel, meg hasonlókkal, majd megvédem magam a saját eszközeimmel. Nem hiszek a hatalmi eszközökben és ezért akkor sem akarok azokra támaszkodni, amikor nehezebb az élet. Fontos: a blogon megjelenő bármilyen információt átvehetsz, másolhatsz, közölheted a saját blogodban, honlapodon, könyvedben, stb., nem ragaszkodom ahhoz sem, hogy forrásként megjelölj. Különösen ügyelek arra, hogy a blogon ne történjen meg máshol publikált anyagoknak a jogszerűtlen felhasználása. Ha mégis ilyet észlelnél, kérlek, hogy először engem keress meg. A felhasználási feltételek átolvasása a blog használata előtt kötelező, utólag ugyanis nem lehet reklamálni.

Friss topikok

Címkék

1878 (7) 1881 (3) 1914 (45) 1956 (3) 1975 (20) 2014 (15) afrika (5) amish (3) audrey (7) barbara anderson (17) barber (1) barr (8) barry (11) berta (5) beth sarim (10) betiltás (11) bikbak (5) bírói (26) blogügyek (54) bohnet (4) bonnie (10) bossert (1) bowen (3) chapman (1) chitty (4) cocho rocha (3) conley (3) covington (4) család (19) családfa (12) ébredjetek (7) eisenhower (2) elkülönülés (12) énekeskönyv (1) évkönyv 1975 (28) évkönyv 1996 (9) evolúció (4) felkent (19) film (1) főhivatal (86) fred franz (15) gks (1) greenlees (2) gyülekezet (59) henschel (6) híresség (34) hitvédelem (20) holocaust (4) homoszexualitás (14) indoktrináció (11) ingatlan (44) interjú (19) jackson (3) japán (4) jaracz (21) jehova (3) jelek (13) joseph russell (1) kanada (5) karácsony (2) kegyelem (2) kiadványok (28) kiberprédikálás (8) kiközösítés (24) királyság terem (11) klein (5) knorr (20) konrád (4) köszöntés (4) kriminális (33) lakáshalmozó (4) losch (12) magazin (3) malcolm (8) manipuláció (18) maria russell (17) mary (9) metodista (1) moyle (3) muhammad ali (3) múzeum (3) nemzedék (29) név (2) nigéria (1) oktatás (7) őrtorony (19) palotás (12) peloyan (1) pénz (64) pletyka (4) politika (23) prédikálás (24) R100 (14) raymond franz (11) rose ball (6) russell (97) rutherford (63) salter (3) schroeder (5) silentlambs (8) statisztika (18) susette (1) swaggart (2) swingle (3) sydlik (8) szabadkőműves (18) szexualitás (26) temető (17) tenisz (5) üldözés (18) vének (63) vér (8) vezető testület (73) zoé (3) Címkefelhő

Túlélőkészletem


Javaslat egy naptárra

2016.01.01. 01:55 | l.gabi | 3 komment

Címkék: manipuláció kiadványok

1903-ban jelent meg egy szervezeti javaslat egy új naptárra. A kép az 1935-ös Évkönyv lapjáról származik. Az a lényege, hogy a hónapokat és a napokat is át akarta nevezni az egyik kedves ember. A kép a bejegyzésben. Csak érdekesség, újévi gondolat 2016-ra (rettenetes, de még…

A szervezet vezetésének újításai

2015.10.04. 06:37 | l.gabi | 23 komment

Címkék: gyülekezet őrtorony kiadványok vének indoktrináció

2016-ban ismét nagyot változtat a szervezet önmagán és ezeket a változtatásokat könnyű rosszul értelmezni. Egy teljesen szubjektív véleményt szeretnék ismertetni, mely árnyalja másoknak a szervezet krízise feletti örömét. A változások okairólNem hiszek abban, hogy a…

Egy jó kép a feliratról

2015.09.22. 19:10 | l.gabi | 12 komment

Címkék: ingatlan múzeum őrtorony ébredjetek kiadványok főhivatal

Már sok fényképet tettem közzé a Főhivatal egykori feliratairól. arról van szó, hogy a Biblia naponkénti olvasására biztató felirat felett helyezték el a folyóiratok olvasására lelkesítő kiírást. Nem nagy dolog, nem is új, csak az alábbi képen szépen látszódik. Kár lenne…

A Securitate aktáiból

2015.01.22. 02:02 | l.gabi | 44 komment

Címkék: pénz betiltás üldözés konrád kiadványok évkönyv 1996

Lassan 12 hónapja elérhető az interneten egy 6 részes kisfilm, melyet az Igazhitű Jehova Tanúi készítettek. Ebben sok olyan állítás elhangzik, amelyet én is mondogatok és sajnos csak lassan tudjuk felgörgetni a szálakat. Néhány érdekes képkockát szeretnék megörökíteni, mielőtt eltűnne a kisfilm a…

A fénykép és a kételyeim

2015.01.11. 02:17 | l.gabi | 18 komment

Címkék: kiadványok raymond franz fred franz

Az előző bejegyzéshez tartozó képek és az érvek. Először megmutatom az amúgy sem túl nagy felbontású kép egy kinagyított, már félig-meddig pixeles változatát. A kép alulnézetből készült, az egyébként sem egyenesen álló, hanem a korlátnak támaszkodó emberről. A…

Felülvizsgált emlékezés

2015.01.10. 19:31 | l.gabi | 7 komment

Címkék: betiltás üldözés kiadványok beth sarim raymond franz

A szervezet a 2015-ös Évkönyvben megpróbálta úgy megírni a Dominikai Köztársaságon belüli történelmét, hogy abból kihagyja a számára kínos neveket. Sikerült. Minden korábbi hasonló esethez képest ez változás, mert amíg korábban halvány utalások azért maradtak, a mostani…

A fontos évszámok

2014.10.09. 04:25 | l.gabi | 5 komment

Címkék: rutherford 1914 kiadványok

Jehova Tanúi tanításában az 1914. októbere fontos sarokkő volt. Nem egyszerűen 1914 a lényeges, hanem az október is. A 100 éves évforduló alkalmából, az utoljára elővett, megsárguló kap következik: A Rutherford-féle értelmezésben 1914. októberéből lehet kiszámítani,…

A nemzedék és a végső jel

2014.10.08. 04:06 | l.gabi | 3 komment

Címkék: jelek nemzedék 1914 kiadványok

Vannak dolgok, melyeket nem szabad hagyni, hogy a feledés homályába vesszenek. Az eltelt néhány napban a szervezet egyik sajátos tanítása centenáriumáról emlékeztem meg. Csak emlékezni kívánok, pár megsárguló oldal felidézésével. Számos kiadvány állította, hogy a…

A próféta szavahihetősége

2014.10.02. 22:14 | l.gabi | 1 komment

Címkék: üldözés kiadványok

Számomra a próféta egy olyan valaki, aki előre megmond dolgokat, olyanokat, melyeket valamilyen módon Isten közölt vele. Egyedül a próféta jóslatainak a teljesedése vagy kudarca fogja igazolni a küldetése valós voltát. Jehova Tanúi szervezetének vezetői, illetve az elődszervezet…

100 éve történt

2014.10.02. 07:05 | l.gabi | 4 komment

Címkék: jelek 2014 russell 1914 kiadványok

1914. október 2.-án New Yorkban az ottani Bételben Charles Russell 100 éve olyan bejelentést tett, amire gyerekként még engem is igyekeztek megtanítani: "A pogány idők véget értek, királyaik napjai beteltek" - ismerteti a magyar nyelven is kiadott szervezeti Jelenések-könyve…

Junzo Akashi története

2014.09.06. 16:52 | l.gabi | 3 komment

Címkék: japán barry knorr üldözés kiadványok

A Csabától kapott japán információk harmadik és egyben utolsó anyagrésze következik. Úgy gondolom, hogy az előző kettőhöz képest a mostani lesz a legfordulatosabb. Amikor Csaba átadta az anyagokat, akkor még ő sem tudta, hogy Junzo Akashi története mögött mennyi minden van.…

Nőábrázolás egy kiadványban

2014.07.25. 01:09 | l.gabi | 21 komment

Címkék: kiadványok

Sajnos nem én írtam ennek a bejegyzésnek a szövegét, hanem egy rokonom, aki Tanú. Felháborodásában elküldte nekem is, elolvastam és jót mosolyogtam (nem írom le miért, nem akarom az olvasás közbeni meglepetést elvenni senkitől). Aztán rákérdezett, hogy mi az oka a levele…

Az első fáraó

2014.07.10. 04:19 | l.gabi | 9 komment

Címkék: russell kiadványok

Többen mondták, de amíg nem olvastam, kissé furcsán fogadtam, mit gondolt erről Russell: A kép The Photo-Drama of Creation c.szövegkönyv 20. oldaláról származik. Tehát az első fáraó Ádám volt - Russell szerint. A fedlap azt ígéri, hogy a szövegkönyvben található anyag…

Russell beteljesült jövendölése

2014.07.03. 04:18 | l.gabi | 2 komment

Címkék: 2014 russell 1914 kiadványok

Találtam egy olyan jövendölést, ami Russelltől ered és nagyjából a mai napon teljesedik be. Ez a bizonyos M. F. C. arról érdeklődik az 1914. július 1.-i Őrtorony lapjain, hogy mi lesz az Írástanulmányokkal 1914 októbere után, ugyanis némi kétséget fedezett fel a…