FIGYELMEZTETÉS

Ennek a blognak nem célja Jehova Tanúi vagy bármilyen más felekezet ellen a gyűlölet szítása, sem bizonyos emberek sértegetése vagy bármilyen negatív indulatok gerjesztése. Ez a blog senkit sem akar megsérteni, sem kirekeszteni, nem akar semmilyen módon viszályt vagy gyűlöletet kelteni.

Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a Jehova Tanúihoz tartozó személyeket, a blog RÓLUNK szól és a személyes naplómként készítgetem.

Magam is Jehova Tanújaként nőttem fel, a családom jelentős része is Jehova Tanúja. Tehát ez nem egy Jehova Tanúi ellen készített blog.

Az itt közölt írások a belső ügyeinkről szólnak. Akkor is, ha a szervezet egyes nemzetközi vezetői megpróbálják ezeket a témákat olyan ügyekként tálalni, amelyek a kívülállók problémái.

Egy kívülálló ezekből viszont egy szót sem ért, a számukra írom: ezek a mi közös dolgaink. A 2010 nyarán a blogra irányult nagy érdeklődés bizonyítja, hogy egy kívülálló nem tudja értelmezni ezeket az írásokat.

Ezzel együtt azonban szeretném figyelmeztetni az ide látogatókat, hogy a blogban írtak olvasása sértheti egyes látogatók érzékenységét. Ezért elővigyázatosságot javaslok mindenkinek, aki először látogat el hozzám!

A gyűlölködő kommentek az észlelésük pillanatában mérlegelés nélkül törlésre kerülnek. Az ilyen kommentek szerzői a blogról is ki lesznek tiltva, ahogyan eddig is ki lettek tiltva.

Felhasználási feltételek

1. Ez a blog elutasítja a gyűlölködést és ezzel együtt bárki megbélyegzését a világnézete vagy származása alapján.
2. Ez a blog tiszteletben tartja mások világnézetét és nem kíván olyanokkal közösséget vállalni, akik erre nem képesek.
3. Ez a blog elutasít minden olyan tevékenységet, mely alkalmas valamely vallás tagjai ellen uszítani vagy negatív hangulatot kelteni. Ilyen céllal a blog nem látogatható és a közreadott írások sem használhatók ilyen célra.
4. Ez a blog tiszteli a szerzői jogokat és ha máshonnan át is vesz anyagokat, azt a jogszerű keretek között teszi meg, nagyon alapos indokkal. Amennyiben ezt bármelyik látogató máshogy tapasztalja, azt jelezze a blog szerkesztőjének. A blog szerkesztője minden ilyen panaszra nyílt állásfoglalással reagál.
5. Az ezen a blogon közreadott anyagok szabadon felhasználhatók, külön engedély és a forrás megjelölése nélkül is. Kivételt képez a 3. pontban leírtakkal kapcsolatba hozható online vagy offline felület.
6. A blogon közreadott információk ellenőrzésre szorulnak. Bár a szerkesztő mindent megtesz azok hitelességének az ellenőrzése érdekében, felelősséget nem vállal értük. Ahogy az többször is leírásra került, ez egy szubjektív blog.
7./A A blog bejegyzéseinek az olvasása bizonyos vallások tagjainak a számára sértő lehet.
7./B A látogatás és olvasás csak saját felelősségre történhet, a blog szerkesztője nem osztozik ebben a felelősségben.
8. A blogon a kommentek nem kerülnek előmoderálásra, de ezt a blog szerkesztője bármikor megváltoztathatja. Ezzel kapcsolatos szabályok:
8./A Minden gyűlölködő komment moderálásra kerül. Gyűlölködésnek tartok minden olyan megnyilvánulást, amelyik más ember, csoport vagy szervezet negatív megítélésére ösztönöz.
8./B A nem megfelelő vitakultúrával megírt kommentek törlésre kerülnek. A blog szerzője magának tartja fent egy komment ilyen jellegű minősítését.
8./C Ha valaki kérni szeretné egy komment bármilyen okból való törlését, azt jelezze a blog szerkesztőjének a blog.hu üzenetküldő rendszerén keresztül vagy emailben.
9./A A blog látogatása, olvasása és kommentelése saját felelősségre történik, a blog szerzője ebből a felelősségből nem vállal át semennyit.
9./B A kommentek írói maguk vállalják a kommentjeikért a felelősséget. A kommentek írói tudomásul veszik, hogy a kommentjeikért a blog szerzőjére ruházható anyagi felelősség maximális összege 0 forint.
10. Azok, akik a blogon megírt hozzászólásokat egyházfegyelmi ügyekben (értsd: bírói bizottság) a vád mellett használják fel, súlyosan megsértik az első három pontot. Ezzel a tettükkel felhatalmazzák a blog szerkesztőjét és barátait arra, hogy súlyos szankciókat alkalmazzanak. Ezzel kapcsolatban semmilyen panasznak nincs helye. A legenyhébb szankció a kitiltás.
11. A 10. pont vonatkozik minden más olyan esetre is, amikor valaki a világi hatalom hivatalaihoz fordul és valakit a világnézete vagy vallási kérdésekkel kapcsolatos véleménye miatt panaszol be.
12. Ezen szerződés a blog megnyitása után azonnal életbe lép.

JT BLOG

Jehova Tanúiról a saját véleményem szerint. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez valamilyen „hivatalos" oldal, előre szólok: itt a saját internetes naplóm olvashatja. A megfogalmazott mondatok mind a saját véleményemet tükrözik. Nem tárgyilagos, nem forrásértékű, nem ez a célja. Erősen szubjektív és nem keresztény (sajnálom, de nem tudok úgy gyűlölködni, ahogyan egy hívő, megtért kereszténytől elvárt. Számolj ezzel, mielőtt a tömegkommunikációs kvalitásomat vagy a hitem kezded kritizálni. Egyébként a blog minden írása és a blog szerzője is szabadon kritizálható, vitatható. Ha valaki megkritizálna engem, kérlek ne fenyegetőzz jogi eszközökkel, meg hasonlókkal, majd megvédem magam a saját eszközeimmel. Nem hiszek a hatalmi eszközökben és ezért akkor sem akarok azokra támaszkodni, amikor nehezebb az élet. Fontos: a blogon megjelenő bármilyen információt átvehetsz, másolhatsz, közölheted a saját blogodban, honlapodon, könyvedben, stb., nem ragaszkodom ahhoz sem, hogy forrásként megjelölj. Különösen ügyelek arra, hogy a blogon ne történjen meg máshol publikált anyagoknak a jogszerűtlen felhasználása. Ha mégis ilyet észlelnél, kérlek, hogy először engem keress meg. A felhasználási feltételek átolvasása a blog használata előtt kötelező, utólag ugyanis nem lehet reklamálni.

Friss topikok

Címkék

1878 (7) 1881 (3) 1914 (45) 1956 (3) 1975 (20) 2014 (15) afrika (5) amish (3) audrey (7) barbara anderson (17) barber (1) barr (8) barry (11) berta (5) beth sarim (10) betiltás (11) bikbak (5) bírói (26) blogügyek (54) bohnet (4) bonnie (10) bossert (1) bowen (3) chapman (1) chitty (4) cocho rocha (3) conley (3) covington (4) család (19) családfa (12) ébredjetek (7) eisenhower (2) elkülönülés (12) énekeskönyv (1) évkönyv 1975 (28) évkönyv 1996 (9) evolúció (4) felkent (19) film (1) főhivatal (86) fred franz (15) gks (1) greenlees (2) gyülekezet (59) henschel (6) híresség (34) hitvédelem (20) holocaust (4) homoszexualitás (14) indoktrináció (11) ingatlan (44) interjú (19) jackson (3) japán (4) jaracz (21) jehova (3) jelek (13) joseph russell (1) kanada (5) karácsony (2) kegyelem (2) kiadványok (28) kiberprédikálás (8) kiközösítés (24) királyság terem (11) klein (5) knorr (20) konrád (4) köszöntés (4) kriminális (33) lakáshalmozó (4) losch (12) magazin (3) malcolm (8) manipuláció (18) maria russell (17) mary (9) metodista (1) moyle (3) muhammad ali (3) múzeum (3) nemzedék (29) név (2) nigéria (1) oktatás (7) őrtorony (19) palotás (12) peloyan (1) pénz (64) pletyka (4) politika (23) prédikálás (24) R100 (14) raymond franz (11) rose ball (6) russell (97) rutherford (63) salter (3) schroeder (5) silentlambs (8) statisztika (18) susette (1) swaggart (2) swingle (3) sydlik (8) szabadkőműves (18) szexualitás (26) temető (17) tenisz (5) üldözés (18) vének (63) vér (8) vezető testület (73) zoé (3) Címkefelhő

Túlélőkészletem

A blogos pénzgyűjtés legendája

2017.04.14. 08:17 | l.gabi | 4 komment

Címkék: blogügyek

Szándékaim szerint ez a bejegyzés hosszú időre előre tekintve az utolsó bloggal foglalkozó poszt. Úgy gondolom, hogy nem a bloggal önmagával, hanem a blog témájával szeretnék időt tölteni, de a pénzgyűjtős-legenda miatt kénytelen vagyok még egy ilyet készíteni. Kérdés: fogadok-e el pénzt az olvasóktól?

A válasz egyszerű: az elmúlt évek alatt sokan felajánlották és mindig visszautasítottam. Vagyis nem kértem soha pénzt és amikor felajánlották, mindig nemet mondtam, ebből következik, hogy soha nem fogadtam el az olvasóktól pénzt.

Sajnos nem tudom visszakövetni, hogy mi az eredete a mostani híresztelésnek, miszerint én pénzt kértem vagy fogadtam el. Egyébként nincs ellenemre, ha egy felületet az olvasói is segítenek életben tartani és amikor más blogon ment a pénzgyűjtés, egy elmarasztaló szót sem írtam le. Magammal kapcsolatban viszont mindig azt vallottam, hogy a saját akaratomból írok, ennek a megvalósítási költségét ne más állja: ha én nem tudom fedezni, akkor ne írjak! Erre vonatkozó hozzászólások megtalálhatóak a blog egy-egy bejegyzésében, köztük annak a valakinek a kommentje is, aki most a pénzgyűjtésem hírét terjeszti (nem ő egyedül, talán nem is ő indította el). Akkoriban még ő  fejezte ki némi elismeréssel, hogy nem kérek és nem fogadok el pénzt.

Valamikor korábban írtam azt, hogy a blog működtetéséért már a szívességeket sem akarom elfogadni. Komoly informatikai segítséget kaptam (nem felszerelést, hanem IP-címmel, különböző védelmekkel és egy nagyon jó felhő-rendszerrel kapcsolatos szolgáltatásokat), valamint pár cég más szolgáltatásait (jogászokat, biztonsági szolgálatot, valamint az egyes kutatási elemekhez megfelelő szakértőket, illetve ingyenes eszközhasználatokat). Ezekért nem engedtek fizetni, de megismerve ezen szolgáltatások ellenértékét, mindent megváltoztattam. Amikor az első tervből hiányzott valamennyi pénz, még akkor sem fogadtam el adományokat (holott érkeztek felajánlások), hanem újra elkezdtünk számolni, tervezgetni és találtunk olyan cserealku-rendszert, amiben mindenki megkapja a szolgáltatása ellenértékét, valamilyen számára is értékelhető módon. Ahol pedig nem, ott ki van fizetve az ellenérték.

Úgyhogy az, aki azt terjeszti, hogy ez a blog valaha is pénzt fogadott el az olvasóitól vagy "csak" megpróbált kérni, az hazudik.

A bejegyzés trackback címe:

http://jtinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr9312425521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2017.04.14. 14:11:17

Ha valaki pénzt akar adni, irányítsd hozzám. Elég költséges a hobbim, úgyhogy lenne helye :)

horlau 2017.07.29. 21:58:35

Kedves barátném! Nem tudom mi van veled, de pár napig lesz közlendőm, remélem olvasni fogod. A végén nyilvánosan is bocsánatot is fogok kérni tőled, de ezt itt is megelőlegezem, újra. Remélem minden OK.