FIGYELMEZTETÉS

Ennek a blognak nem célja Jehova Tanúi vagy bármilyen más felekezet ellen a gyűlölet szítása, sem bizonyos emberek sértegetése vagy bármilyen negatív indulatok gerjesztése. Ez a blog senkit sem akar megsérteni, sem kirekeszteni, nem akar semmilyen módon viszályt vagy gyűlöletet kelteni.

Aki ismer, az tudja, hogy szeretem a Jehova Tanúihoz tartozó személyeket, a blog RÓLUNK szól és a személyes naplómként készítgetem.

Magam is Jehova Tanújaként nőttem fel, a családom jelentős része is Jehova Tanúja. Tehát ez nem egy Jehova Tanúi ellen készített blog.

Az itt közölt írások a belső ügyeinkről szólnak. Akkor is, ha a szervezet egyes nemzetközi vezetői megpróbálják ezeket a témákat olyan ügyekként tálalni, amelyek a kívülállók problémái.

Egy kívülálló ezekből viszont egy szót sem ért, a számukra írom: ezek a mi közös dolgaink. A 2010 nyarán a blogra irányult nagy érdeklődés bizonyítja, hogy egy kívülálló nem tudja értelmezni ezeket az írásokat.

Ezzel együtt azonban szeretném figyelmeztetni az ide látogatókat, hogy a blogban írtak olvasása sértheti egyes látogatók érzékenységét. Ezért elővigyázatosságot javaslok mindenkinek, aki először látogat el hozzám!

A gyűlölködő kommentek az észlelésük pillanatában mérlegelés nélkül törlésre kerülnek. Az ilyen kommentek szerzői a blogról is ki lesznek tiltva, ahogyan eddig is ki lettek tiltva.

Felhasználási feltételek

1. Ez a blog elutasítja a gyűlölködést és ezzel együtt bárki megbélyegzését a világnézete vagy származása alapján.
2. Ez a blog tiszteletben tartja mások világnézetét és nem kíván olyanokkal közösséget vállalni, akik erre nem képesek.
3. Ez a blog elutasít minden olyan tevékenységet, mely alkalmas valamely vallás tagjai ellen uszítani vagy negatív hangulatot kelteni. Ilyen céllal a blog nem látogatható és a közreadott írások sem használhatók ilyen célra.
4. Ez a blog tiszteli a szerzői jogokat és ha máshonnan át is vesz anyagokat, azt a jogszerű keretek között teszi meg, nagyon alapos indokkal. Amennyiben ezt bármelyik látogató máshogy tapasztalja, azt jelezze a blog szerkesztőjének. A blog szerkesztője minden ilyen panaszra nyílt állásfoglalással reagál.
5. Az ezen a blogon közreadott anyagok szabadon felhasználhatók, külön engedély és a forrás megjelölése nélkül is. Kivételt képez a 3. pontban leírtakkal kapcsolatba hozható online vagy offline felület.
6. A blogon közreadott információk ellenőrzésre szorulnak. Bár a szerkesztő mindent megtesz azok hitelességének az ellenőrzése érdekében, felelősséget nem vállal értük. Ahogy az többször is leírásra került, ez egy szubjektív blog.
7./A A blog bejegyzéseinek az olvasása bizonyos vallások tagjainak a számára sértő lehet.
7./B A látogatás és olvasás csak saját felelősségre történhet, a blog szerkesztője nem osztozik ebben a felelősségben.
8. A blogon a kommentek nem kerülnek előmoderálásra, de ezt a blog szerkesztője bármikor megváltoztathatja. Ezzel kapcsolatos szabályok:
8./A Minden gyűlölködő komment moderálásra kerül. Gyűlölködésnek tartok minden olyan megnyilvánulást, amelyik más ember, csoport vagy szervezet negatív megítélésére ösztönöz.
8./B A nem megfelelő vitakultúrával megírt kommentek törlésre kerülnek. A blog szerzője magának tartja fent egy komment ilyen jellegű minősítését.
8./C Ha valaki kérni szeretné egy komment bármilyen okból való törlését, azt jelezze a blog szerkesztőjének a blog.hu üzenetküldő rendszerén keresztül vagy emailben.
9./A A blog látogatása, olvasása és kommentelése saját felelősségre történik, a blog szerzője ebből a felelősségből nem vállal át semennyit.
9./B A kommentek írói maguk vállalják a kommentjeikért a felelősséget. A kommentek írói tudomásul veszik, hogy a kommentjeikért a blog szerzőjére ruházható anyagi felelősség maximális összege 0 forint.
10. Azok, akik a blogon megírt hozzászólásokat egyházfegyelmi ügyekben (értsd: bírói bizottság) a vád mellett használják fel, súlyosan megsértik az első három pontot. Ezzel a tettükkel felhatalmazzák a blog szerkesztőjét és barátait arra, hogy súlyos szankciókat alkalmazzanak. Ezzel kapcsolatban semmilyen panasznak nincs helye. A legenyhébb szankció a kitiltás.
11. A 10. pont vonatkozik minden más olyan esetre is, amikor valaki a világi hatalom hivatalaihoz fordul és valakit a világnézete vagy vallási kérdésekkel kapcsolatos véleménye miatt panaszol be.
12. Ezen szerződés a blog megnyitása után azonnal életbe lép.

JT BLOG

Jehova Tanúiról a saját véleményem szerint. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez valamilyen „hivatalos" oldal, előre szólok: itt a saját internetes naplóm olvashatja. A megfogalmazott mondatok mind a saját véleményemet tükrözik. Nem tárgyilagos, nem forrásértékű, nem ez a célja. Erősen szubjektív és nem keresztény (sajnálom, de nem tudok úgy gyűlölködni, ahogyan egy hívő, megtért kereszténytől elvárt. Számolj ezzel, mielőtt a tömegkommunikációs kvalitásomat vagy a hitem kezded kritizálni. Egyébként a blog minden írása és a blog szerzője is szabadon kritizálható, vitatható. Ha valaki megkritizálna engem, kérlek ne fenyegetőzz jogi eszközökkel, meg hasonlókkal, majd megvédem magam a saját eszközeimmel. Nem hiszek a hatalmi eszközökben és ezért akkor sem akarok azokra támaszkodni, amikor nehezebb az élet. Fontos: a blogon megjelenő bármilyen információt átvehetsz, másolhatsz, közölheted a saját blogodban, honlapodon, könyvedben, stb., nem ragaszkodom ahhoz sem, hogy forrásként megjelölj. Különösen ügyelek arra, hogy a blogon ne történjen meg máshol publikált anyagoknak a jogszerűtlen felhasználása. Ha mégis ilyet észlelnél, kérlek, hogy először engem keress meg. A felhasználási feltételek átolvasása a blog használata előtt kötelező, utólag ugyanis nem lehet reklamálni.

Friss topikok

Címkék

1878 (7) 1881 (3) 1914 (45) 1956 (3) 1975 (20) 2014 (15) amish (3) audrey (7) barbara anderson (17) barber (1) barr (8) barry (11) berta (5) beth sarim (10) betiltás (11) bikbak (5) bírói (26) blogügyek (54) bohnet (4) bonnie (10) bossert (1) bowen (3) chapman (1) chitty (4) cocho rocha (3) conley (3) covington (4) család (19) családfa (12) ébredjetek (7) eisenhower (2) elkülönülés (12) énekeskönyv (1) évkönyv 1975 (28) évkönyv 1996 (9) evolúció (4) felkent (19) film (1) főhivatal (83) fred franz (15) gks (1) greenlees (2) gyülekezet (59) henschel (6) híresség (34) hitvédelem (20) holocaust (4) homoszexualitás (14) indoktrináció (11) ingatlan (41) interjú (19) jackson (3) japán (4) jaracz (21) jehova (3) jelek (13) joseph russell (1) kanada (5) karácsony (2) kegyelem (2) kiadványok (28) kiberprédikálás (8) kiközösítés (24) királyság terem (11) klein (5) knorr (20) konrád (4) köszöntés (4) kriminális (33) lakáshalmozó (4) losch (12) magazin (3) malcolm (8) manipuláció (18) maria russell (17) mary (9) metodista (1) moyle (3) muhammad ali (3) múzeum (3) nemzedék (29) név (2) nigéria (1) oktatás (7) őrtorony (19) palotás (12) peloyan (1) pénz (61) pletyka (4) politika (22) prédikálás (24) R100 (14) raymond franz (11) rose ball (6) russell (97) rutherford (63) salter (3) schroeder (5) silentlambs (8) statisztika (18) susette (1) swaggart (2) swingle (3) sydlik (8) szabadkőműves (18) szexualitás (26) temető (17) tenisz (5) üldözés (17) vének (63) vér (8) vezető testület (73) zimbabwe (1) zoé (3) Címkefelhő

Túlélőkészletem

Egy új személyes blog

2016.02.11. 05:14 | l.gabi | 15 komment

Címkék: blogügyek

Sok szeretettel ajánlok egy új személyes blogot: http://atyek.blogspot.hu/

A bejegyzés trackback címe:

http://jtinfo.blog.hu/api/trackback/id/tr708381042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.02.11. 05:56:40

alulról felfelé kell olvasni?

Atyek 2016.02.11. 06:07:48

Köszi Gabi, erre nem számítottam. :-)
@sefatias:
Igen sajnos, mint minden blogban, az új írások kerülnek felülre.

a századik juh 2016.02.11. 06:10:45

@Atyek: Látom, élsz a jog lehetőségeivel.

Tervezed-e, hogy továbbmész, vagy megelégszel ezekkel a dokumentumokkal, és hogy "Úr"-nak szólít a szervezet?

Atyek 2016.02.11. 06:31:41

@a századik juh:
Nem kívánok tovább lépni az ügyben, maradok egy "Úr", mint a többi szolgáltatónak. :-)
Ennek több oka is van.

a századik juh 2016.02.11. 07:11:33

@Atyek: nyílvánmindenki maga tudja, mit miért tesz, vagy nem tesz.

Sajna nekem MINDEGYIK szolgáltatóval komoly gondjaim adódtak, akikkel kapcsolatbaléptem, pedig nem érzem antiszociálisnak magam. :-)

A panaszaimat volt, hogy2-3 alkalommal is visszautasították.

Mivel az ember érzi, hogy bűnös-e az adott dologban, vagy sem, én nem hagytam magam.

Fizetett már bank is, szolgáltató is, stb... DE NEM AZ ELSŐ, NEM IS A HARMADIK PANASZRA.

Csak miután elmentem a falig...

Utánna viszont azonnal.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.02.11. 07:33:04

@a századik juh: Hát én csak drukkolni tudok, ha elmész a falig.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2016.02.23. 08:17:46

@Atyek: @l.gabi:

Köszönöm az ajánlót / blogot!

Kíváncsi vagyok, hogy mikor kerül ki a bal oldali ajánlóba?
Van még két blog,amely nem szerepel, az első Takács Jani net-naplója, többször kommentelt már itt.

aupv.blogspot.hu/

A másik egy Társulat-hű blog: darwinkaprazata.blogspot.hu/

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2016.02.23. 08:19:09

Tévedtem, sorry & mea culpa: Atyek blogja kint van az ajánlóban: gratulálok.

l.gabi 2016.02.24. 07:00:49

@Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt): Köszönöm az ajánlásokat :)
Atyek már a kezdetektől kikerült az ajánlóba, a darwinos is kint lesz 24 órán belül.
Takács Jani kérte, hogy ne legyen kint a blogja, azért vettem le. Nagyon szerettem volna, hogy kint legyen, de mivel ragaszkodott a törléshez, ezért vettem le.

Marci kérdez · http://marcikerdez.blog.hu/ 2016.02.25. 11:26:31

Catharine is újra ír, bár egész másként mint eddig.

unanswered.blog.hu/

l.gabi 2016.02.25. 23:17:49

@Marci kérdez: köszönöm, ezt is kiteszem :)

Janos es Hajni · http://szivtelenek.blog.hu/ 2017.07.24. 19:46:22

Szervusztok,
Az aupv blogot be lehet tenni akarhova, amugy mar nem irok cikkeket.

Janos es Hajni · http://szivtelenek.blog.hu/ 2017.07.24. 19:57:17

Orvosi tilalmak ehova Tanúiál: Mire mutatnak? - fuzet roman nyelven. A Jehova Tanui veratomlesztes elleni politikajanak biralata + a Jehova Tanui orvosi tilalmainak bemutatasa. Ingyen atkuldom barkinek. Akinek kedve van le is fordithaja. Esetleg kiadasra is adhatja. Nem kerek semmilyen dijat.

l.gabi 2017.08.15. 03:51:34

@Janos es Hajni: Szervusz! Annak idején a kifejezett kérésedre vettem le az aupv blogot, ezért nincs fent. Ha valaki bármilyen okból kér ilyesmit, teljesíteni szoktam, láthattad is. Az akkori sértődésnek nem nagyon örültem, őszintén szólva nagyon nem esett jól. Nem maradt bennem tüske, csak valahol úgy éreztem, hogy senkitől nem érdemlem meg azt a fajta viselkedést. Én is érző ember vagyok, egyetlen életem van, nem szeretem amikor rongyként kezelnek...